6-os villamos
Nem szoktam bkvzni, főképp nem nyáron, mert két dolog igen érzékenyen érint: a tömeg és a szagok. Ma mégis valahogy a 6-os villamosra keveredtem, ahol a kegyetlen tömeg eszeveszett hónaljszaga fogadott. Én a villanyos egyik ajtajához préselődtem, a kezemben lévő könyvet sem tudtam felemelni, hozzám legközelebb meg egy derekamig érő 6 éves forma kislány ácsorgott.
Pár megálló után jelezte a kicsi leszállási szándékát, de észre sem vette senki a tömegben. Következő megállónál már kicsit agresszívabban tört volna kifele, de nem ment neki, megtámasztotta elölről egy türelmetlen, anyázó, masszív alkoholista és a felszálni kívánó tömeg befelé nyomulása. Akkor már jeleztem én is, hogy van itt egy bébiforma aki leszállna, de rám se hederítettek, pedig nem vagyok egy nádszál, törékeny, megszeppent kis alkat.

Két megálló között jártunk, amikor megpróbáltam elkapni egy fiatal srác tekintetét, aki a szemközti ajtóhoz legközelebb állt. Mikor végre rámnézett, átüvöltöttem neki, hogy van itt egy kiscsaj, akit el kéne juttatni az ajtóig. Hirtelen nagy összefogás kerekedett a tömött villanyoson, egy önjelölt lány anyatigrisként vonszolta át a kislányt végre a szemközti ajtóhoz, hogy 3al a tervezett megálló után leszálhasson, majd a következő villamossal visszajusson a Blaháig.
Remélem, hogy visszafelé is akadt segítsége és hazajutott, de kérem szépen és arghhhh az anyázás helyett…..azért ez katasztrófális!!! Közel egy hónap múlva pedig lezárják a Margit hidat. BKV Rulez?????? Ezek után nem hiszem…Akkor marad a bringa???? De ki vigyáz majd ezekre a kicsikre??? Meg hogyan??? Ezen ki vagyok akadva.


BKV rulez
kezdjünk mi utasok is passzív sztrájkba:
-a hitvány biztonsági őr-ellenőröknek ne mutassuk be a jegyünket bérletünket- hiszen ők nem bkv alkalmazottak
-ne lyukasszunk jegyet, csak ha megkaptuk a szolgáltatást (időben elértünk a járművön a-ból b-be, nem volt életveszélyes üléshuzat szakadás a járművön, megfelelően tiszta volt a jármű kivül-belül, mindenhol el volt helyezve jól láthatóan a viszonylatszám és végül de nem utolsósorban a járművön érthetően bemondták a megállóhelyek neveit)