A Brightkite is tévedhet

Ma, miközben autóztunk vissza Budapestről Szombathelyre, azaz Lívia vezetett én pedig az anyósülésen ülve az iPhone-t nyomkodtam és éppen be akartam küldeni az aktuális pozíciónkról egy képet Brightkite-al, akkor a jobb oldalon található képernyő fogadott.
Ebből is látható, hogy még a Brightkite is tévedhet. Legalábbis én nem tudok Győr-Moson-Sopron megyében Kecskemét városról.
Valaki tud?
Ja, hogy mi az a Brightkite? Egy iPhone-ra és tudására épülő social network szoftver.
Barátokat gyűjthetünk és megoszhatjuk azt, hogy éppen hol tartózkodhatunk és mit látunk. Néha használom, hol gyakrabban, hol ritkábban. Iphone-al kényelmes a használata, mivel a készülék GPS-ét használva publikálhatjuk a helyszínt, ahol éppen vagyunk. Itthon még nem túl elterjedt alkalmazás. A publikált helyszín közelében láthatjuk, hogy ki az, aki még ott, vagy a közelben járt, vele “barátkozhatunk” is akár. Alapvetően arra használom, hogy tudassam azokkal, akik tudják, hogy használom, hogy éppen merre járok. Ennyi. Roló.


Szerintünk az máris csodálatos, hogy Bukarest helyett Budapestet jelöl, ha éppen a fővárosban vagy…