Bora

Lilypie First Birthday tickers

Visszamentünk ma a múltba

Ma délután, miután Mindketten végeztünk a heti feladatainkkal hazajöttünk és gondolkodtunk, hogy mivel is üssük el az estét. Az első ötlet az volt, hogy menjünk el Tecsóba, vegyünk lazacot és készítsünk Sushit, ahogyan múltkor is tettük.

Aztán Tecsó fele jött az ötlet, hogy kimehetnénk megint a Rómaira egy hekkre Ágival (Lívia mamája), de előtte szólt Lívi, hogy menjünk a Duna Plaza fele, mutat valamit. Valamit, a múltjából, arról, ahol tizensokévvel ezelőtt felnőtt, ahol a napjait kezdte és fejezte be. Ez a Népsziget.

Néppsziget öbölNépsziget – öböl

Lívia is elkezdett egy cikket írni, de mivel emlékek garmadája tört rá, ezért vettem át a stafétát és írom meg helyette, amit én láttam rajta.

Itt, a KSI sporttelepén kezdte a reggeleket, kijött reggel 6-ra BKV-val, elsétált a szigetre, felvette az edzőruháját és elvégezte az edző által mondott feladatokat, majd elment suliba. Suli után visszatért és a napot is itt zárta, edzett. Edzett azért, mert jobb akart lenni. Jobb, Mindenkinél. Kajakban, mert erről szólt az élete elég sokáig, egészen pontosan 12 évig.

Finnország arany érem

Finnország – 1997 – arany érem

Amikor odaértünk a Népszigetre, egyre, másra jöttek Nála az emlékek. A szigetre vezető híd előtt összefutottunk egy volt edzőtárssával, akivel jópár órát töltöttek együtt Földön és vízen. Pár szót beszélgettünk vele és mentünk tovább, be a szigetre. Első bevillanó emlék a futópálya volt, ahol rótta a köröket, készült, edzett. Aztán eljutottunk a KSI sporttelepére. Durva, de teljesen retró az egész, olyan, mintha visszacsöppentünk volna a múltba. Ugyanaz az épület, ugyanaz a stég, csak kicsit felújítva. Ugyanaz az erősítőrész, ugyanazok a csövek, amin akkor is húzódzkodtak…

Nagyon sok versenyen indult és nagyon szép eredményeket ért el. Japánban a világbajnokságon kajak négyesben 500 méteren másodikok lettek. Még ma is elérhető a weboldal, ahol erről írtak. 1995 július 26.

Az edzőpályával szemben egy hajléktalan éjszakai szállás van, ami már akkor is ott volt, ahogyan ma is. Ma is hajléktalanok népesítik be éjszakánként. Ez nem változott.

Durva érzés így 30-31 évesen megélni azt, amit gyerekkorunkban csináltunk. Nekem nem volt ilyen sportom, amit 12 évig csináltam volna, “csak” táncoltam, de az más volt. Nem lehetett könnyű neki, márcsak azért sem, mert sok-sok emlék, izzadtság, jó és rossz dolog, ami előjött benne. Jól viselte! Büszke vagyok rá! Nagyon is.

Amikor megnéztük a stéget, mondta, hogy este majd megmutatja, hogyan nézett ki akkor, amikor egy csapatképet készítettek. Nagyon régen. Most ez a kép előkerült, így ide is felteszem.

KSI anno 1986

1986 körül – KSI sportpálya

Az a gyár, ami a háttérben van, ma már nincs. most lakóparkok épülnek, mondhatni luxus ingatlanok, medencével, Dunára néző ablakokkal. Megváltozott sokminden, felnőttünk. Aztán egyszercsak Ő is abbahagyta a kajakozást és más terület után nézett. Ha nem tette volna, most nem lenne ez a blog, nem lennénk együtt. Jó, hogy így döntött.

9 comments to Visszamentünk ma a múltba

  • dohosa

    De jó volt ezt olvasni! Nem megyünk el valamikor evezgetni?

  • Liv

    De el kéne! Lemehetnénk Doma Gergő barátomhoz például a Dózsába! Jó buli lenne szerintem is, egyeztetünk!

  • dohosa

    benne vagyok, de nem alázhatsz le nagyon :) vedd figyelembe, hogy lelkes kezdő vagyok .

  • Böröcz Ágnes

    Fantasztikus éveket éltél át ott, azt én is tanúsíthatom! Remélem nem bánod? Megrázó élmény lehetett retróban látni a múltad egy darabját.Sok-sok élmény köt engem is a KSI sporttelephez.

  • Liv

    Sárkányhajóhoz mit szólsz? Az az új sláger, még nekem is!

  • Böröcz Ágnes

    Mi megyünk a hétvégén sárkányhajózni!!!! Csudi klassz lesz! Pusz mam

  • dohosa

    Felőlem , menjünk sárkányhajózni! (bár ez a hétvége nekem nem jó, mert horvátországba kisérek búvárokat- na merülni még nem fogok, hideg van)

  • Liv

    Fúúú, ott nagyon hideg lesz, öltöztesd be Attilát… MIndjárt indulunk mi is, most vettem elő a szárazruhám… Hát nem most kellett volna. Minden gumi tönkrement rajta, holnap Amirnél kezdek reggel, ha végez kifutásik, hallelulja, ha nem, 5ös rövidruha. Ja a víz az nem meleg: 22 fok. Lehet, hogy inkább sisházom :)

  • Csőék

    Jó volt veled anno párost menni ;) , egyik nagy-nagy és hihetetlen élményem!

Leave a Reply

 

 

 

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>