blog.hertelendy.hu

Ma délután, miután Mindketten végeztünk a heti feladatainkkal hazajöttünk és gondolkodtunk, hogy mivel is üssük el az estét. Az első ötlet az volt, hogy menjünk el Tecsóba, vegyünk lazacot és készítsünk Sushit, ahogyan múltkor is tettük.

Aztán Tecsó fele jött az ötlet, hogy kimehetnénk megint a Rómaira egy hekkre Ágival (Lívia mamája), de előtte szólt Lívi, hogy menjünk a Duna Plaza fele, mutat valamit. Valamit, a múltjából, arról, ahol tizensokévvel ezelőtt felnőtt, ahol a napjait kezdte és fejezte be. Ez a Népsziget.

Népsziget – öböl

Lívia is elkezdett egy cikket írni, de mivel emlékek garmadája tört rá, ezért vettem át a stafétát és írom meg helyette, amit én láttam rajta.

Itt, a KSI sporttelepén kezdte a reggeleket, kijött reggel 6-ra BKV-val, elsétált a szigetre, felvette az edzőruháját és elvégezte az edző által mondott feladatokat, majd elment suliba. Suli után visszatért és a napot is itt zárta, edzett. Edzett azért, mert jobb akart lenni. Jobb, Mindenkinél. Kajakban, mert erről szólt az élete elég sokáig, egészen pontosan 12 évig.

Finnország – 1997 – arany érem

Amikor odaértünk a Népszigetre, egyre, másra jöttek Nála az emlékek. A szigetre vezető híd előtt összefutottunk egy volt edzőtárssával, akivel jópár órát töltöttek együtt Földön és vízen. Pár szót beszélgettünk vele és mentünk tovább, be a szigetre. Első bevillanó emlék a futópálya volt, ahol rótta a köröket, készült, edzett. Aztán eljutottunk a KSI sporttelepére. Durva, de teljesen retró az egész, olyan, mintha visszacsöppentünk volna a múltba. Ugyanaz az épület, ugyanaz a stég, csak kicsit felújítva. Ugyanaz az erősítőrész, ugyanazok a csövek, amin akkor is húzódzkodtak…

Nagyon sok versenyen indult és nagyon szép eredményeket ért el. Japánban a világbajnokságon kajak négyesben 500 méteren másodikok lettek. Még ma is elérhető a weboldal, ahol erről írtak. 1995 július 26.

Az edzőpályával szemben egy hajléktalan éjszakai szállás van, ami már akkor is ott volt, ahogyan ma is. Ma is hajléktalanok népesítik be éjszakánként. Ez nem változott.

Durva érzés így 30-31 évesen megélni azt, amit gyerekkorunkban csináltunk. Nekem nem volt ilyen sportom, amit 12 évig csináltam volna, “csak” táncoltam, de az más volt. Nem lehetett könnyű neki, márcsak azért sem, mert sok-sok emlék, izzadtság, jó és rossz dolog, ami előjött benne. Jól viselte! Büszke vagyok rá! Nagyon is.

Amikor megnéztük a stéget, mondta, hogy este majd megmutatja, hogyan nézett ki akkor, amikor egy csapatképet készítettek. Nagyon régen. Most ez a kép előkerült, így ide is felteszem.

1986 körül – KSI sportpálya

Az a gyár, ami a háttérben van, ma már nincs. most lakóparkok épülnek, mondhatni luxus ingatlanok, medencével, Dunára néző ablakokkal. Megváltozott sokminden, felnőttünk. Aztán egyszercsak Ő is abbahagyta a kajakozást és más terület után nézett. Ha nem tette volna, most nem lenne ez a blog, nem lennénk együtt. Jó, hogy így döntött.