Wii
Betört a Wii az életembe. Sejtettem eddig is, hogy ez valami nagyon jó cucc, de tegnap jópár órás éjszakai tesztet követően nem a megunás miatt tértünk aludni, hanem mert igen elfáradtunk! Én megmondom őszintén, ezelőtt soha nem játszottam, eddig egyszerűen hidegen hagyott ez a terület. Ezúttal is, előszőr csak külső megfigyelő voltam, aztán utolért az elkerülhetetlen: a kezembe vettem a konzolt és elkezdtem vele játszani. A mai izomláz a bizonyíték arra, hogy bizony minden izomcsoportot megmozgatott és jóleső fáradtsággal estünk az ágynak.

Eddig csak nevettem azon, hogy “megizzaszt a Wii”, gondoltam persze, azokat a srácokat biztos, akik a nap 20 óráját a gépeik előtt töltik és csak akkor állnak fel, ha nagyon muszáj, vagy akkor se… Ez egészen kívételesen nem csak marketing szöveg, a Wii tényleg átmozgatott mindenünket. Teniszeztünk, ping pongoztunk, autóversenyeztünk, frenetikus élmény, hogy két egyformát nem tudtam ütni és tényleg én irányítottam ezt a kütyüt és végre nem egy joystickkel kell bénázni.
Azt hiszem ez a játék nélkülözhetetlen kelléke baráti összejöveteleknek, tényleg felejthetetlen élmény, ha nem is a vaddisznópöris kondér mellett a kertben, de utána nyugodtan be lehet vetni!


Teljessen az igazsagot tetszett leirni..
Emlitettem a Rolinak nekunk van wii mar tobb mint egy eve,es az elejen ha hiszed ha nem mindennapossak voltak az osszejovetelek,csak azert hogy bowling-party-t,meg golf-party-t
jatszunk,es egy het elteltevel mindenki nyafogott hogy itt faj ott faj..Na ezek utan a wii bekerult a polcon az uj x-box moge,nemreg egy ismerosomnel meglattam egy “DOBOZT” csak olyan fura zold felirat mint a wii logo,meg annyi hogy FITT..hat persze ez egy olyan dolog mint a szobamerleg ranezesre,,,es fitness….nagyon jo…de meghagyom a Biro Ica-nak tovabbi tesztelesre…de amit meg kell hagyni szerintem total elethu,ha van lehetoseged es erdekel probaljatok ki feltetlen.
Nagyon jol megirtad kulomben az eszeveteleid a wii-rol…tetszik:)
Jot nevettem mert 2 napja tortent velem az eset…..
Hello Krisztián! Szerintem visszük fel magunkkal a játékor Pestre. Lehet, hogy ez a csoda is csak három napig tart majd, de egyelőre a hatása alatt vagyok, úgyhogy játszom. Bíró Icával azonban nem konkurálnék, legalábbis egyelőre, azt tesztelje más. Aztán lehet, hogy egyszer majd Ő is menthetetlenül be fog tőrni az életembe