Bora

Lilypie First Birthday tickers

Sushi készítés otthon

Mivel mindketten nagy sushi rajongók vagyunk, ezért már régóta nyomozzuk, hogy hogyan lehetne itthon is készíteni úgy, hogy ne étterembe kelljen járni minden alkalommal, amikor megkívánjuk.

Tegnap délután célba vettük az AsiaCentert (Ági javaslatára), és megkerestük azt a boltot, ahol a hozzávalókat be tudtuk szerezni. A hely elég jópofa, minden a Feng-shui alapján lett kialakítva. A két épület, kelet és nyugat egymásnak tükörképei. Na, szóval nagy nehezen megtaláltuk azt a keleti élelmiszerboltot, ahol a sushihoz valókat meg tudtunk venni: ragadós rizs, rízsfőző edény, wasabi, gyömbér, szójaszósz, rízsecet és algalap, valamint bambuszlap, amin könnyedén fel lehet tekerni.

Sushi @ home

A Tacskóban beszereztük a nyers lazacot, majd igyekeztünk haza, hogy a hozzávalókból egy korrekt sushi vacsorát kreáljunk. Beüzemeltük a rízsfőzőt, gyorsan el is készült a ragadós rizs. Megpucoltam és felvágtam a halat, majd Lívia elkezdte tekerni az algalapba a lazacot és a rízst. Így készül a sushi. Persze, lehet még trükközni vele, további belevalókkal feldobni, de elsőre úgy véljük, hogy nagyon jól sikerült. A következő alkalommal már spécibbeket is készítünk. Próbáltam én is tekerni, de nekem nem volt nagy siker, így a tekerés Lívia feladata lesz a jövőben. :)

Amikor elkészült terítettünk, előkaptuk a hűtőből a wasabit, a szójaszószt és a gyömbért, majd nekiestünk pálcikákkal a vacsorának, kiegészítőnek pedig algát ettünk hozzá.

Ha sushit akarsz otthon készíteni, irány az AsiaCenter, ahol mindent megtalálsz, a friss halon kívül. Ha próbálkozol, sok sikert, nem nagy kihívás, csak elsőre tűnik annak, nagyon nyerő. :)

Utóirat: Vacsi után leültünk a gépeinkez, hogy postot írjunk a művünkről, de egy szerencsétlen mozdulat által egy pohár pezsgő a MacBookomban landolt, így egy napos kényszerszünetet kellett beiktatni. Most ezt a postot a pezsgős gépről írom, tehát nem halt meg. Igaz, egy kis takarítás még ráfér. :)

12 comments to Sushi készítés otthon

  • Merrefele kerresem az üzletet az AsiaCenterben? Illetve hol lehet rizsfőzőt venni? :)

  • dohosa

    Gratula a sushi készítéshez. :) Tipp: péntekenként van friss vöröstonhal a Cora-ban ;)

  • Rol

    Szia András, üdv a blogon! :) A keleti szárnyba kell bemenni és ha elindulsz előre, a végén balra fordulva a mozgólépcső után jobbra eső “utcában” a bal oldalon találod a boltot. Lottózó is van ott, úgy tudod kiszúrni. Tipikus mindent egy helyen bolt :) Nekünk ott sikerült rizsfőzőt is vennünk, de csak az az egy darab volt :)

  • Rol

    Köszi Ági a tippet, ki fogjuk próbálni! Legközelebb már többfélét tervezünk készíteni :)

  • Jelentem a boltot megtaláltuk, bár egy kicsit máshova képzeltem. Sajnos rizsfőzője nem volt :( , de rizsből bevásároltunk. :)

  • Rol

    Nekünk is nehéz volt odatalálni, de szinte szóról szóra ugyanezt az útbaigazítást kaptam az információs pultnál amikor voltunk. :) Sajnálom, hogy nem volt főző, ezek szerint nem túl gyors az árufeltöltés :(

  • Ali

    Sziasztok!

    Hát pontos adatokat nem írtatok a sushikészítéssel kapcsolatban, de gondolom nem is a pontos recept leírása volt a cél. Csak annyit szeretnék az elhangzottakhoz hozzátenni, hogy én is nagy sushifan vagyok, Amerikában bolondulam bele, és amint hazajöttem, feltúrtam mindent az interneten, hogy ottho is tudjak sushit készíteni. Kezdőkenek ajánlom, hogy először csak a makit készítsék, ez a legelterjedtebb és az egyik legkönnyebben elkészíthető. A rizsecetet lehet fehérorecettel helyettesíteni, és ha nem vettél pácolt gyömbért és wasabit, sebaj, előzőt ananásszal, utóbbit csípős tormával lehet helyettesíteni. A nori és a szójaszósz miatt még így is különleges lesz az ízvilág.

    U.i.: Nem muszáj főzőt használni, egyszerű lábosban is nagyon könnyen elkészíthető a rizs.

    Üdv: Ali

  • Adam

    Szisztok!

    Azt szeretném kérdezni, hogy hol tudok venni nori lapot (algalapot)?

    előre is köszönöm a választ!

  • Rol

    Szia Adam!
    Nekünk az Asia Centerben sikerült, így azt javaslom :)

  • Viki

    Sziasztok!

    Rízsfőzőt, rizsecetet, algalapot, szójaszószt, meg mindenféle egyéb hozzávalót tudtok venni Budapesten a Nagycsarnokban is, a pince szinten van egy Ázsia Bt. nevű hely, tele különleges cuccoakkal, a japán,kínai, tai, indiai konyhákhoz való alapanyagokkal. Neten is megtalálhatók, keressetek rá. Nem, nem kapok tőlük százalékot, csak én is készítettem már házilag sushit, és nagy segítség volt, hogy egy helyen mindent be tudtam hozzá szerezni :D

    üdv: viki

  • Sziasztok!

    Vikinek igaza van az Ázsia Bt.-t illetően, sőt a sushi rizseknél még receptúrát is láttam kiírva az elkészítéséhez… Sushi készítés oktatásával is foglalkozom és partykon sushi bár mögött helyszínen készítem a különböző finomságokat. Éppen ezért kutakodtam beszerzési helyek után és érdemes még a Rákóczi téri csarnok oldalában lévő kínai market-et és a Kapy úton lévő Tokyo Plaza-t is megnézni az árak összehasonlítása végett.
    Szívesen adok tanácsokat, ha van kérdésetek!

    üdv: Gábor

  • Szilvia T

    Hali

    A mai napon véletlenül mi is rábukkantunk egy Ázsia élelmiszer boltra, sőt egymás mellett 2 is van, bár a dunához közelebb esőben több mindent találtunk. Fagyasztott halakon át a gyömbérig, tésztákig, szószokig minden van amit csak szeretnénk, elérhető áron. Budapesten a Szépvölgyi úton van egy admiral nevezetű pince étterem, ha annak a bejáratától teszünk pár lépést a margit hid felé és átmegyünk a zebrán egyből neki megyünk a boltnak! Ha majd megtalálom a névjegykártyájukat beírom a pontos címet. Üdv néktek sushi falók. Ja és a wasabi is naon jó hely :)

Leave a Reply

 

 

 

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>