Bora

Lilypie First Birthday tickers

Mosolygás és a vízipipa

Pár héttel ezelőtt vettünk egy új sishát a Sultan Centerben , mivel a régi eléggé beteg volt már, nem igazán úgy szelelt, ahogyan szelelnie kellett. Hazahoztuk, összeraktam és sajnos azt tapasztaltam, hogy a cső, ami a vízbe ér, nem igazán jól illeszkedik. Konkrétan egy mérettel kisebb volt a menete, mint a pipatestnek. Mivel aznap már nem akartam visszamenni, ezért megoldottam úgy a dolgot, hogy egy papírral tömítést készítettem. Ez ment is, egészen a tegnap estéig. Akkor már nagyon nehéz volt összerakni tisztítás után. Konkrétan szenvedtem vele vagy 10 percet.

Sisha on sea

Ma fogtam magam és visszavittem, hogy próbáljunk megoldást találni. A boltban az egyik tulaj fogadott fülig érő mosollyal, mint mindig. Készségesen segített. Az egész írás lényege nem a pipa, nem a segítség, hanem a mosoly. Amikor bementem, gondoltam, hogy nehéz dolgom lesz, mert már eltelt pár hét a vásárlás óta, de Ő nem úgy állt hozzá. Azt akarta, hogy elégedett vevő legyek. Az vagyok. Csak mindehol máshol is ezt tapasztalnám. Azt gyorsan hozzátenném, hogy a tulaj az akcentusa és megjelenése alapján nem magyar. De ami tény, hogy  egy igazi mosoly nagyon sokat segít, ahogyan tegnap is írtam!

3 comments to Mosolygás és a vízipipa

  • Krisztian Kovacs

    Meg jo kereskedo!!!!!!!!!!!!!!!

    De mennyivel jobb igaz,sokszor igy indulok neki en is ahogy te indultal.es fuligero mosollyal tavozok..:):):)

    De van egy kellemtlen tapasztalatom amit azota el is neveztem a Nagyhal eleszi a kishalelol cimmel…
    Tortenet ott kezdpdik hogy szert tettem egy7 x-box 360 live nevu (jatek)gepre ami mar nem is jatekgep,,,,,urhajo a jatekok kozott,,,,”szerintem”…de ez lenyegtelen.
    Ismerkedes bla bla a geppel es az elso akadaly megerkezett az account(komplikalt es nevezetessen 150 usd )problema ha on-line szeretnenk barmit csinalni..
    Oke telefon masik orszagba(itt a hangsuly a masik orszagon lessz!)
    Account megoldodott,,,boldogsag,,,
    Felfedeztem hogy van rajt egy olyan tortenet hogy mozi es video filmeket tudsz nezni rajt credit-pontert…
    Oke gyorsan elhajtottam egy BLOCKBUSTERBA mert ez este volt 22:oopm korul,az volt nyitva..
    Megtalaltam amit kerestem ranezesre egy telefonkartya,lekaparos hatso resszel ami a code-t
    tartalmazza.Beutom a code-t nem mukodik,megprobalkozok vele sokszor,hat ilyen nincs,80 usd,nem mukodik,jo vigyuk vissza,,,,microsoft termek csomagolasa NAGYONPRECIZ szinte total rongalas nelkul kinyithatatlan,,,odafele az uton lobogo hajjal azon tunodtem hogy mi lessz a reakcioja az elodonak erre..hat belek kedvessen elmagyarazom kulfoldiul hogy hat mi a baj,kedvesen mosolyogva mondja az ember higgyem el nem tud semmit tenni,kicserelni meg foleg,mivel a doboz ugyebar odalett,,es a kezembe ad egy telefonszamot,ami a microsoft reszlegnel egy x-box live zseninel fog csorogni…mondja hogy itt majd megoldast fogok talalni de ez idobe fog telni,akar honapok is,,,de meg mindig ott volt a szikra meg a kedvesseg,nem folhuzva jottem ki a bolybol hanem ugy hogy akarmit is csinalhatok,+ dol.vagy – dolg,a vegeredmeny ua.tehat a hazafeleuton teto fel,hivjuk a buvos szamot,,
    emberunk felveszi termeszetessen ez egy masik kulfoldi nyelven,elmondom mi van,kerdezem hogy akkor vegul is mit lehet tenni hogy ne vesszen oda a 80 as…..
    Dehat vegul odaveszett,de megsem ugy hogy rossz szajizzel mivel ugy fogtam fel hogy a nagyhal mindig is nagyhal marad……(ms)
    Tanulsag:

    Egy orszagban vasarolt x-box 360 live keszulek,nem abban az orszagban nyitott
    account-jan hasznalva az egy orszagban vasarolt creditekkel NEM UZEMEL!!!!!

    Es a kerdesem a telefonosszemuvegesmonitorpubihoz:
    K? -How get back my money?
    Pubi! -I dont no sir..
    K? -Am sorry?
    Pubi -Sorry u lost u money,have good night

  • Krisztian Kovacs

    Mi az a vizipia? Hatha buvaremberek isszak ezert nem hallottam eddig rola………
    Fonok:):)

  • Rol

    Köszi a szép hosszú történetet. :) Hja, MS-ről tudnék írni én is sok-sok dolgot, de ma már nem élek vele.
    Aha, vízipia :) Köszi, javítottam :)

Leave a Reply

 

 

 

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>