Bora

Lilypie First Birthday tickers

A blogról

Nagy lendülettel álltunk neki blogolni, az első este írtunk is már pár bejegyzést, de hajnalban azért hagytuk abba, mert napokig tudtunk volna még írni, aludni viszont kell. A lendület megvan, de a józan észre is kell néha hallgatni, ezért kicsit lassítottunk. Mivel közös blogolást még egyikünk sem csinált korábban, ezért ezt is tanuljuk, ahogyan sok olyan apróságot, ami a közös élethez szükséges.

Közben a blog rendszerét is folyamatosan kalapálgatom, finomítom. Régebben blogoltam, ugyanúgy a WordPress rendszerét használva, mint most, így nem ismeretlen a talaj, de sokat változott és sokkal kezesebb lett. Tetszik, ahogyan töltődik meg tartalommal, így folyamatosan fogom alakítani olyan irányba, amilyenbe szükségesnek látom. Ahogyan a saját életünk is, a blog is folyamatában fog kialakulni.

Ha mindig értesülni szeretnél az újdonságokról, használd az oldal jobb felső részében található RSS hivatkozásokat.

3 comments to A blogról

  • dohosa

    hali, gratula a bloghoz. :)
    kellene még ide egy látogató számláló és ami mutatja, hogy hányan milyen országokból nézik éppen online
    majd jövök jó sokat és számoljatok meg engem is :)

  • Rol

    Számolunk, számolunk, van statisztikánk, csak nem publikusan. Örülünk ha jössz, várunk mindig szeretettel és kommentálj sokat, ha már nincs saját blogod! :) ;)

  • Liv

    Rolandó intézi ezeket én meg csak nézek, meg tanulok, meg ki tudja még mit csinálok, van itt minden…

Leave a Reply

 

 

 

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>